A brazil dzsúdzsucu sportirányzata földharc irányzat, amiben ütések és rúgások nélkül küzdünk a másikkal. Az alapgondolat az, hogy ha le akarunk győzni egy nagyobb és erősebb támadót, akkor minél közelebb kell kerülni hozzá, ezáltal minimalizálhatjuk a támadóerejét. Ezután a földre kell őt vinni, ahol feladásra kényszerítő technikák sokasága áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a támadót jobb belátásra bírjuk. A földön számtalan manőverezési lehetőségünk van, hogy ún. domináns pozícióba kerüljünk, vagyis, hogy az ellenfél ne tudjon (vagy csak minimálisan tudjon) minket megsebesíteni.
A BJJ technikák tehát a következő csoportba sorolhatóak:
- Földrevitel
BJJ-ben a harc a általában földrevitellel kezdődik. Ez többféleképpen is kivitelezhető; megfoghatjuk az ellenfél egyik lábát a térdhajlatnál (egylábas földrevitel), átkarolhatjuk mindkét lábát (kétlábas földrevitel), használhatunk klasszikus judo dobásokat is. Megfelelő összekapaszkodás (klincselés, clinching) szintén a segítségünkre lehet abban, hogy feldöntsük a támadót, miközben ő nem tud megütni minket.
Általában a földharcban kevésbé járatos emberek alábecsülik a földrevitel sikerességének valószínűségét. Legtöbbször azzal érvelnek, hogy mire a lábra menő BJJ harcos odaér, addig ők fejbe tudják őt térdelni. Az MMA (Mixed Martial Arts) rendezvények bebizonyították, hogy ez egyáltalán nincs így.
- Pozicionálás
A különböző feladásra kényszerítő technikákat (ld. lejjebb) nem lehet tetszőleges helyzetben alkalmazni, mert ha rosszul kivitelezzük őket, az ellenfél könnyen ki tud belőlük szabadulni. Mindenekelőtt a már feljebb említett domináns pozícióba kell kerülni. Ilyen pozícióból többféle létezik, például a mount, side-control vagy a guard. Aki ebben a testhelyzetben tartózkodik, jobb eséllyel tudja támadni a másikat, mint fordítva, ezért nevezik őket dominánsnak. Természetesen megfelelő technikákkal ezekből a helyzetekből is ki lehet szabadulni, ezért az is fontos, hogy ilyen esetben megfelelően tudjunk helyezkedni, ennek a neve transition.
- Feladásra kényszerítés
Ezeket másképpen lekopogtatásnak is nevezik (angolul submission). Ezeknek alapvetően három fajtája létezik: ízületi feszítés, fojtás, illetve kompressziós feszítés.
Az ízületi feszítés lényege, hogy a különböző végtagokat vagy annak részeit a normális mozgástartományon kívülre próbáljuk kényszeríteni, ezáltal a csontokat összefogó ízületek megfeszülnek, ami intenzív fájdalommal jár az ellenfélnek. A célpont lehet a könyök, csukló, váll, térd vagy boka. Lehetséges a gerinc feszítése is, ez azonban veszélyessége miatt tiltott.
A fojtásnak két fajtája van: vagy a nyaki ütőeret szorítjuk el, amely az agyba jutó véráramot csökkenti, illetve akadályozza meg teljesen, vagy a légcsövet nyomjuk össze, ezáltal fulladást idézhetünk elő. Az első technika jóval biztonságosabb és széles körben használt, míg a másodikkal akár maradandó sérülést is okozhatunk, ezért ez is tiltott.
A kompressziós feszítés abban áll, hogy az ellenfél izmát megfelelő erővel hozzápréseljük a csontjához. Ez például úgy kivitelezhető, hogy a lábunkat megfelelően a másik térdhajlatába illesztjük, majd az ellenfél alsó lábszárát megpróbáljuk minél nagyobb erővel visszafelé nyomni/húzni (mintha például térdelne). Ennek következtében a térdhajlatnál lévő izmok erőteljesen a csonthoz nyomódnak, ami szintén nagy fájdalommal járhat, a nyomás erejének függvényében. Hasonló alkalmazható a felkarra is.
Mindegyik módszernél fontos a gyakorlás folyamán, hogy kontrollált módon kell őket végezni, nem maximális erővel, így a sérülésveszély minimális lehet. Amelyik sportoló érzi, hogy alulmarad, egyszerű kopogással jelzi a másik számára, hogy már nem tud szabadulni. Ilyenkor az alávetést sikeresen végrehajtónak azonnal el kell engednie a másikat.